Ugrás a tartalomra

Gázszolgáltató váltás Németországban

Gáz szolgáltatók összehasonlítása és váltása Németországban


Német gázárak: A pénzügyminiszter már januártól emelné az adókulcsot

Az ukrán-orosz háborús konfliktus kitörését követően a német állam többféle formában nyújtott támogatást a gázárak hirtelen emelkedésének kompenzálására. Ezek közül az egyik az volt, hogy a forgalmi adó (Umsatzsteuer/Mehrwertsteuer) mértékét a szokásos 19 százalékról a 7 százalékos mértékre csökkentette. A jelenlegig jogszabályok szerint ez a kedvezményes mérték 2024. márciusáig van érvényben.

Lindner szövetségi pénzügyminiszter azonban 2023. szeptember 16-án felvetette, hogy már az év végén megszüntetné a csökkentett adóról szóló intézkedést. Az előrehozott adóemelést a minisztérium tájékoztatása szerint az teszi lehetővé, hogy a világpiaci gázárak a vártnál gyorsabban csökkentek. A jogszabálymódosítást a kormánynak és a parlamentnek is jóvá kell még hagynia.
A Verivox összehasonlító portál számításai szerint a lakosságnak mintegy 11 százalékos árnövekedéssel kellene számolnia: ez egy négyfős évi 20 ezer kilowattórás gázfogyasztású családnál éves szinten 270 eurónyi többletterhet jelentene.

Német tározók idén télen: Lesz gáz vagy nagy gáz lesz?

A tározók töltöttségi szintje jelenleg 90,18 százalékon áll 2023 augusztus közepén. Ez a nyár vége felé elég jónak számít. A következő kérdés természetesen az, hogy milyen forrásokból szerzik a németek a gázt, amikor erre szükség van. A három fő forrás Norvégia, Hollandia és Belgium. Ezt egészítik ki szükség esetén a különböző tankhajók, amelyek LNG-gázt szállítanak. Vagyis három olyan országból, ami földrajzilag közel van. Feltűnő, hogy a források között most, 2023 augusztus közepén Oroszország vagy más vele szövetséges ország nem szerepel. Vagyis Németország kitettsége a háborús veszélyeknek elenyésző. Ez mindenképp jó hír.

Másrészt viszont, mivel Németország mind a NATO-nak, mind az EU-nak tagja, szolidaritási kötelezettségek is terhelik. Mi van például akkor, ha a Délkelet-Európába vezető csővezetékeket valaki felrobbantja és emiatt segíteni kell az érintett országokon? És egyáltalán, mire elegendő a 90 százalékos töltöttségi szint. A német Netzagentur nevű hatóság mindezen tényezők miatt óvatosságra int és el akarja érni, hogy a túlzott fogyasztás csökkentse a jelenlegi magas szintet.

Hogyan válthatsz gászolgáltatót Németországban?

Válaszd ki a saccolt évi fogyasztást és add meg az irányítószámot majd kattins az összehasonítás gombra, hogy megtekinthesd a legkedvezőbb gázszolgáltatók ajánlatait.