Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Magáncsőd adatok nyilvántartása: Visszavonulót fújt a Schufa


Amit a TV/Rádió adóról tudni kell

Jelenleg mind az Európai Bíróság, mind a Szövetségi Bíróság foglalkozik a jól ismert német hitelképesség-minősítő intézettel.

Kelt: 2023. március 30.

Többek között arról van szó, hogy ők három évig tárolják a magáncsődöket – ami jelentős hátrányt jelent az érintettek számára. Most a vállalat reagált a kialakult helyzetre: A folyamatban lévő bírósági eljárásokra tekintettel a Schufa most három évről hat hónapra rövidíti a befejezett magáncsődökre vonatkozó bejegyzések tárolási idejét – pontosan úgy, ahogy az EU Bíróságának a főtanácsnoka is helyesnek tartaná. A cég egyik szóvivője úgy reagált a dpa német hírügynökségnek, hogy a bírósági döntésnek elébe menve a vállalkozás már most módosított bevett gyakorlatán: állításuk szerint egyértelműséget és biztonságot akarnak teremteni a fogyasztók számára. Forrás: n-tv.de


Az előzményekről, illetve arról, hogy hogyan áll a per az Európai Bíróságnál, korábban lejjebb már írtunk.
 


Műsorszolgáltatási díj Németországban: Egy médiahír szerint akár 20 euró fölé is emelkedhet

Kelt: 2023. március 27.

A közeljövőben a közszolgálati műsorszolgáltatóknak nyilatkozniuk kell az elkövetkező évekre vonatkozó pénzügyi igényeikről. Egy médiajelentés szerint az ARD többmilliárdos fedezetlen pénzügyi tételt vél látni költségvetésében. Magyarán szólva, ennyi plusz pénzt szeretnének látni feladataik ellátása érdekében. Emiatt elkezdődtek a spekulációk a műsorszolgáltatási díj emeléséről. Az ARD "kielégítetlen finanszírozási igényt" szeretne regisztrálni a közszolgálati adók finanszírózási igényeivel foglalkozó KEF bizottságnál. Az igények hivatalos leadási határideje április 28. Becslések szerint a műsorszolgáltatási díjat az igények kielégítése esetén a mai havi 18,36 euróról 20 euró fölé kellene emelni.

Forrás: welt.de


 

A GEZ (Rundfunkbeitrag) kérdésével foglalkoznak a bíróságok.

Lesz-e TV/rádió adó Németországban? A GEZ törvényességét vizsgálják a bíróságok.

Kelt: 2017

Úgy tűnik, az évek óta húzódó TV/rádió adó tisztázatlan kérdésének hamarosan a végére járnak: a Szövetségi Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság éppen kivizsgálják a TV/rádió adó törvényességét. Az ítéletet igyekeznek még ez évben meghozni.

Majdnem minden német háztartásnak TV/rádió adót kell fizetnie, és a magánszemélyeken kívül a cégek és intézmények számára is kötelező a járulék fizetése. Ráadásul a havi 17,50 átalány díj független attól, hogy ki hány készülékkel rendelkezik.
 
A GEZ járulékkal 22 nyilvános-jogi tévéadót, 67 rádióadót és számos online portált finanszíroznak az adófizetők. Sokan joggal kifogásolják azt a tényt, hogy azok is teljesen díjkötelesek, akik egyáltalán nem veszik igénybe a szolgáltatást azáltal, hogy nem birtokolnak egyetlen készüléket sem.

A Tübingeni másodfokú bíróság előterjesztésére a Német Szövetségi Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság foglalkozik az üggyel, és eredményt még a folyó év során ígérnek.
 
A Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete azért mérvadó, mert a műsorszolgáltatás alkotmánya az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, és nem az alaptörvény konkrét előírásaitól függ.
 
És mivel a bíróság mostanig az ARD és ZDF állami megbízásból történő alapellátásából indult ki, jelentős késéssel ugyan, de van arra esély, hogy változzon a GEZ keretfeltételeinek megítélése a magánadók és internet portálok elterjedésének köszönhetően.
 
Forrás: www.n-tv.de

Ez is érdekelhet még:

A TV/Rádió adó (GEZ) Németországban: amit tudni kell.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top