Ugrás a tartalomra

Magyar adóügyek – januárban érdemes utánanézni!

A körülményektől függően lehet, hogy elévült már az APEH követelése


December 31. napja minden évben fontos fordulónap – az adóügyeket érintően is! Ezzel a dátummal következik be ugyanis az adójogi elévülés, ami azt jelenti, hogy az adótartozások többé már nem követelhetők és nem hajthatók be az adóhatóságok által.

Sok olyan külföldre költözött magyar ügyfelem van, aki különböző okok miatt adótartozásokat hagyott hátra Magyarországon. Amikor valaki ezzel kapcsolatban keres meg, először mindig a tartozások elévülésének lehetőségét vizsgálom meg.

Az adójogi elévülés szabályai mások, mint a „hagyományos”, polgári jogi szerződésekből eredő tartozások elévülési szabályai. Az adójog nem ismeri például az elévülés félbeszakadását és az elévülési időtartam is csak kivételes esetekben hosszabbodhat meg. Ráadásul az adómegállapításhoz és adótartozás végrehajtásához való jog elévülés szempontjából is külön kezelendő, ugyanakkor mindkét körülmény vonatkozásában az elévülés bekövetkezte azzal a következménnyel jár, hogy az adótartozás – úgymond – megszűnik.

A magyar adójogszabályok és a hatóságok elévüléssel kapcsolatos gyakorlata nem mindenben áll összhangban az uniós joggal, épp ennek vizsgálata kapcsán van jelenleg folyamatban egy eljárás az EU bírósága előtt.

Ami ebből az ügyfeleknek fontos, az leginkább az, hogy az új évben érdemes egy új, részletes adófolyószámlát lekérni és átnézni, hogy valamely tartozás vonatkozásában bekövetkezhetett-e az elévülés. Hogy az elévülés pontosan mikor, hány év alatt következett be, az a tartozás keletkezésétől is függ – ugyanis időközben, csak hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, volt egy jogszabályváltozás, ami jelentősen lerövidítette az adójogi elévülés idejét.

Segítségre van szükséged adótartozás rendezéséhez? Írj nekem! info@webugyved.com

webugyved.com

drmakoklaudia.hu