Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Válási ügyek: láthatási és felügyeleti jog – Milyen gyakran láthatom a gyermekem Németországban?


Láthatási és felügyeleti jog (Umgangsrecht) Németországban – Milyen gyakran láthatom a gyermekem ?


Válóper után az érintett felek (szülő – gyerek) kölcsönösen láthatási joggal (Umgangsrecht) rendelkeznek, a gyermek érdekeinek megfelelően, ami a különálló szülőnek nemcsak jogot hanem egyben köttelezettséget is jelent. Örök kérdés marad azonban, hogy milyen gyakran, mikor és milyen körülmények között történik ez, valamint mi történik, ha az egyik szülő nem élhet szabadon a kapcsolattartás jogával.
 

Törvények a láthatási jogról Németországban

Habár a § 1684 BGB törvényhatározatban szó van erről, mégsem létezik egy konkrét szabályozása annak, hogy mennyi ideig és milyen gyakran érvényesíthető a kapcsolattartási jog, mivel mindez a két szülő közös megállapodása alapján kellene létrejöjjön és csak akkor dönt erről a gyámhivatal, ha nem tudnak megegyezni a szülők (általában azonban a nevelő szülő több időt tölt a gyerekkel, mint a különálló).
 

Látogatások és ottalvás

A láthatási jog meghatározásában, a német jogrendszer mindig a gyermek érdekeit tartja szemelőtt, például  a gyermek korát, teherbíróképességét és kötődését valamelyik szülőhöz,  de szamít  a távolság is az elvált szülő lakhelyétől.  Például egy kisgyermeknek a látogatásai rövidebbek, de sűrűbbek, mint egy nagyobb gyereké. A hangsúly itt a folyamatosságon kellene legyen, mivel egy gyereknek rendszeres látogatásokra van szüksége  ahhoz, hogy el ne hidegüljön a különálló szülőtől (Ez megtörténhet telefonon, messengeren, levélen, videomessengeren keresztül is).

Szintén szülői megegyezés alapján történik az ottalvás is, pld. mostanság elterjedt az, hogy az iskolás gyerek minden második hétvégéjét a különálló szülőnél töltse.

Megtörténhet, hogy betegség, utazás vagy egyéb ok miatt elmarad a látogatás, ilyenkor szükségessé válik  a bepótolás, figyelembe véve ennek beosztását úgy, hogy az ne terhelje le a gyereket.
 

Ünnepnapok és vakáció

A különálló szülőnek joga van vakáció ideje alatt elutazni a gyerekkel, az általa választott helyre és a törvényesen előre meghatározott ünnepnapokat együtt tölteni vele.
 

A láthatási jog felfüggesztése (§ 1684 III BGB)

Ha a gyermek érdekei megkövetelik (pld. agresszívítás miatt), a különálló szülő gyámhivatali határozat nyomán elveszítheti a kapcsolattartási jogát. Nem számít felfüggesztési oknak viszont a szülők állandó jellegű veszekedése vagy a gyermek hangulati visszautasítása (tartósabb visszautasítást azonban már figyelembe vehetnek).
 

A kapcsolattartás megakadályozása és következményei

 Mi történik, ha a nevelő szülő megszegi a § 1684 II BGB törvényt és megakadályozza a láthatási jog gyakorlását? Ebben az esetben többféle eljárás indítható be ellene, például:
-   Kártérítést kell fizetnie a visszautasított félnek (például ha vonatjegyek már meg voltak véve és a nevelő szülő nem nyit ajtót)
-   A gyámhatóság által kiszabott pénzbeli bírságot kell fizetnie
-   Súlyos esetben a gyámhatósag kezdeményezni szokta a gyermek védelembe vételét (§ 1684 III 3 BGB.)
-   Visszavonhatják az eltartási díjra való jogosultságot (§ 1579 Nr. 7 BGB) - kivétel hogyha ez negatívan befolyásolja a gyermek érdekeit.

Ha semmilyen büntető eljárás nem használ, végső soron a nevelő szülő elveszítheti akár a gyermek fölötti gondozási jogát is (részben vagy egészen), főleg hogyha bebizonyosodik, hogy a  kapcsolattartás akadályozással maradandó károkat okozott a gyermek fejlődésében.

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek
  • Milyen árakon vehetsz karácsony előtt repjegyeket Budapestre?

    nov 27: Mennyibe kerülnek a repjegyek karácsonyra Németországból Budapestre? Megnéztük a fontosabb repülőtársaságok repjegyeit német repterek és Budapest között. Nyilván az árak folyamatosan változhatnak ezért nem garantáljuk, hogy amikor eljut hozzád ez a cikk, akkor még az általunk feltüntetett árakat fogod találni. Ha nem találsz jó repjáratot, nézd meg a Németország - Magyarország közötti buszjáratokat is. Kelt: 2023 nov. 26, 21:00 WIZZAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 90€ Dec.22.: 100€ - 110€ Dec.24.: 120€ Dec.25.: 70€ - 110€ Dortmund - Budapest Dec.21.: 140€ Dec.23.: 120€ Dec.24.: 90€ RYANAIR Berlin - Budapest Dec.21.: 93€ - 127€ Dec.22.: 113€ Dec.23.: 177€ Dec.24.: 164€ Nürnberg - Budapest Dec.20.: 54€ Dec.21.: 106€ Dec.23.: 81€ Dec.24.: 84€ EUROWINGS Stuttgart - Budapest Dec.19.: 100€ Dec.20.: 140€ Dec.21.: 160€ Dec.22.: 200€ Düsseldorf - Budapest Dec.19.: 150€ Dec.20.: 130€ Dec.21.: 190€ Dec.22.: 270€ Dec.24.: 190€ LUFTHANSA München - Budapest Dec.19.: 155€ Dec.20.: 155€ Dec.21.: 155€ Dec.22.: 155€ Dec.23.: 300€ Dec.24.: 323€ Frankfurt - Budapest Dec.19.: 141€ Dec.20.: 141€ Dec.21.: 111€ Dec.22.: 141€ Dec.23.: 141€ Dec.24.: 339€   Légi közlekedés Németországban Repüléssel kapcsolatos hírek és információk Németországból
  • Hol a legmagasabbak a fizetések Németországban? 2023

    nov 26: Az alábbi ágazatokban keresik a legtöbbet a dolgozók> Update  2023. május 3.: Megjelentek a 2022-es évre vonatkozó fizetési adatok tartományi lebontásban. Részletek itt: Milyen német tartományokban a legmagasabbak a fizetések Update: Milyen cégek adnak akár a 3000 eurónál nagyobb bónuszt is a munkavállalóknak? Részletek ITT ​ A németországi statisztikai hivatal elemzése a legjobban kereső szakmákról A Német Statisztikai Hivatal kiadta a 2021-es évre vonatkozó adatait. Kelt 2022 augusztus 2. A destatis.de felmérése szerint egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló átlagban havi bruttó 4.100 eurót keresett Németországban 2021-ben. Ezen adatok nem számolnak a különböző prémiumokkal, bónuszokkal, egyéb juttatásokkal (pl.: nyaralási hozzájárulás vagy karácsonyi pénz). A fizetések mértéke függ a munkavállaló egyedi jellemzőitől  (végzettségi szint, tevékenység formája, korcsoport), a német statisztikusok iparágak szerint sorolják be a német átlagfizetéseket. 2021 legjövedelmezőbb ágazatai közé tartozik az energiaellátás, az informatika és kommunikáció, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások. A havi bruttó átlagbér ezen ágazatokban 5.207 és 5.693 euró közé tehető. A lista élére az olaj- és földgázipari terület került 6.617 eurós átlagbérrel, ezt követi a szén- és olajfeldolgozó ágazat 6.410 eurós bruttó átlaggal. Az adatok alapján a lista aljára a szállásadással, gasztronómiával/vendéglátással foglalkozók átlagkeresete (2.116, illetve 2.156 euró) került, ezen ágazatok előtt végzett a munkaerőközvetítés és -kölcsönzés 2.494 eurós havi bruttó átlaggal a 2021-es évre vonatkozólag. Ez is érdekelhet: - Minimálbérek Németországban - Átlagfizetések Németországban - Munkaügyek Németországban Lássuk mi volt pár évvel ezelőtt: 2016-os adatok: A németországi statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a fizetések között. A németországi statisztikai hivatal összesen 114 szakma fizetéseit elemezte.  Kelt 2017 május 17  A legnagyobb fizetést a pilóták és az orvosok kapják Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az orvosok bruttó 41,21 eurót keresnek óránként, míg a pilóták akár bruttó 61,02 eurót is kaphatnak.  A legkevesebb fizetést a fodrászok, a kozmetikusok és a pincérek kapják. Ők a minimálbérhez közel álló összeget vihetnek haza. Az átlagkereset Németországban 2016-ban bruttó 17,44 euró volt óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 3441 eurót kereshettek havonta. Azonban a háromból két munkavállaló ennél kevesebb fizetést kapott Németországban.  A statisztikai hivatal elemzése kevésbe meglepő trendeket is kimutatott: az idősebbek jobban keresnek a fiataloknál, a felsőoktatási képzéssel rendelkezőknek több fizetése van, mint a szakképzetleneknek, a férfiaknak nagyobb a havi bére a nőknél és a Nyugat-Németországban élő munkavállalók többet keresnek a Kelet-Németországban élő munkavállalóknál. Ennek következtében a legnagyobb fizetéseket Hamburg és Hessen tartományban adják, a legkisebb fizetések Türingiában és Mecklenburg-Vorpommern tartományban vannak. ​ Felmérés: Mikor éri meg szakmát váltani Németországban? Kelt: 2023. június 7. Általában rokon szakmákba érdemes váltani. ​ A munkahelyváltás különösen akkor fizetődik ki, ha az alkalmazottak az éppen gyakorolt szakmájukhoz kapcsolódó tevékenységekre vált. A fizetésemelés ilyenkor akár évi bruttó 3,500 euróval is magasabb lehet, mint ha nem kapcsolódó szakmára vált.

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top