Ugrás a tartalomra

Szabad utazást adna az EU a beoltottaknak

Könnyebb lesz beutazni az EU területére


Az EU-Bizottság meg akarja könnyíteni a beutazást az Unió területére. A teljesen beoltottak alapvetően beutazhatnak majd, még akkor is, ha rossz a járványügyi helyzet országukban.

Hamarosan sokkal több turista érkezhet az egész világból. Az Európai Unió indítványozta, hogy a nem szükségszerű utazásoknál lazítsanak a korlátozásokon. Eszerint mindenki beutazhat, akit teljesen beoltottak, vagyis legalább 14 nappal a beutazás előtt megkapta “az EU-ban jóváhagyott valamelyik oltóanyag utolsó dózisát.” Ezt esetleg kibővíthetik azokra az oltóanyagokra, melyekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ideiglenes engedélyt bocsátott ki.

Vészfék a mutánsok esetében

“A legújabb tudományos felismerések azt mutatják, hogy az oltás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a fertőzési láncok megszakadjanak.” A gyerekek, akik egyelőre ki vannak zárva a koronavírus elleni oltásokból, beoltott szüleikkel együtt akkor léphetnének uniós területre, ha 72 óránál nem régebbi PCR- tesztjük van.

Gond nélkül megemelhető a határérték a harmadik országok esetében, aminek alapján problémamentesen lehet majd beutazni. Jelenleg csak hét nem uniós országból lehet egyszerűen beutazni az EU területére. A Bizottság javasolja egy vészfék létrehozását, ha valamely harmadik államban – elsősorban a mutánsok miatt – gyors növekedésnek indulnának a fertőzöttségi adatok.

“Az EU turizmusának újraindítása”

Ursula von der Leyen, az EU-Bizottság elnöke Twitter-üzenetében kifejtette, hogy szerint ideje “az EU turisztikai iparát újraindítani”, hogy a beoltott látogatókat fogadhassuk, és a határokon átívelő barátságokat ismét felélénkíthessük.

A döntést az EU tagországai fogják meghozni

Az EU-Bizottság dokumentuma egyelőre még csak javaslat, amit az EU-tagállamoknak meg kell vitatniuk, hiszen övék a döntés joga.

Már a járvány legelején szinte minden tagállam drasztikus beutazási korlátozásokat léptetett életbe. Megtiltották a nem elengedhetetlenül szükséges beutazásokat harmadik országokból az EU országaiba valamint Svájcba, Norvégiába, Liechtensteinbe és Izlandba. Csak néhány ország kivétel ez alól jelenleg.

Forrás: tagesschau.de