Ugrás a tartalomra

Lezárt bűnügyed van? Még nincs veszve!

Minden, amit a felülvizsgálati kérelemről tudnod kell


Németországban élő ügyfelemtől büntetőeljárásban történő képviseletre kaptam megbízást. Az ügy tárgya hamis tanúzásra rábírás, ami feltételezi, hogy volt egy másik ügye is, amelyben az ott meghallgatott tanúkat próbálta rábírni arra, hogy neki kedvező vallomást tegyenek. Legalábbis jelenleg ez a gyanúsítás tárgya.

Mivel az új ügye egy korábbi, már jogerősen lezárt ügyre épül (hiszen a hamis tanúzás mint bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha volt már olyan alapügy, amelyben megtörtént a hamis tanúvallomás), szükséges volt, hogy ezen régi ügy iratait is megnézzem.

Az aktákat hosszas levelezés után a Kúrián találtam meg, mivel vádlott társa felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, ezért ott tudtam azokba betekinteni amellett, hogy a bírósági iratokat, mintegy 500 oldalnyi anyagot elektronikusan is megkaptam.

A betekintés alkalmával asszisztens kollégámmal körülbelül 450 oldalnyi tanúvallomást szkenneltünk be, nagy, vastag aktákat, amiket egy még nagyobb dobozból szedegettünk ki. Volt ott egy kisebb doboz is, zárt borítékok bűnjelekkel, egyikük a jelzőcímke szerint egy kis kockás füzet volt. Némi unszolásra ezt is megengedték kibontani és megnézni, megdöbbenve láttuk, hogy olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyek ügyfelem felmentésére is alkalmasak lehetnek.

Ez persze jó hír, a rossz hír az, hogy a kis kockás füzet nélkül őt korábban első- és másodfokon is elítélték, ráadásul egy második büntetőeljárás is indult ellen az alapügy miatt. Pedig a kis kockás füzet végig ott volt.

Így megnyílt a lehetőség arra, hogy az ügyfelem érdekében a jogerősen lezárt ügyben is eljárjak és felülvizsgálati indítványt nyújtsak be a Kúriára.

A felülvizsgálati kérelem, illetve felülvizsgálati eljárás nem érinti az ítélet jogerejét, azaz ha például a jogerős első-, vagy másodfokú ítélet alapján már a büntetését tölti a vádlott, a büntetést nem szakítják meg pusztán azért, mert védője felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ugyanakkor, ha a felülvizsgálati ítélet a vádlottra kedvező, az bizony kihat a büntetésre is.

A terhelt javára szóló felülvizsgálati indítvány nincs határidőhöz kötve, míg a terhelt terhére csak a jogerős ügydöntő ítéletet követően maximum hat hónapon belül lehet felülvizsgálati indítvánnyal élni. Védőként tehát bármikor tehetünk felülvizsgálati indítványt.

Sokszor nem értik az ügyfelek, miért kérek időt és munkadíjat az irattanulmányozásra, kutatásra, holott a tapasztalataim azt mutatják, hogy az ügyeket ezzel szükséges kezdeni, a kutatómunkát, információgyűjtést tilos megspórolni, mert végül az ügyfél láthatja kárát.

Neked is van olyan ügyed, amiben egy igazán alapos ügyvédre lenne szükséged? Ha igen, írj nekem!

info@webugyved.com
 
webugyved.com
drmakoklaudia.hu