Ugrás a tartalomra

Nyugdíjak adózása Németországban

A nyugdíjasok jelentős részének szintén kell adózni


A jó hír az, hogy az adó általában alacsony nyugdíjasoknál, a rossz pedig az, hogy a nyugdíj összege is gyakran jóval kevesebb mint a (bruttó) munkabér, amit aktív korban keres az ember Németországban.

Mitől függ az adó mértéke a törvényes nyugdíjnál?

Az egyik legfontosabb tényező az, hogy mikor mentél nyugdíjba. Akik már 2005-ben lettek nyugdíjasok, azoknál a nyugdíj 50 százaléka adómentes. Idén, azaz 2023-ban viszont a friss nyugdíjasok kezdő (azaz első évi) nyugellátásának már csak 17 százaléka nem számít be az adóalapba (ez ún. adómentes összeg, azaz Steuerfreibetrag).

Az adóalapot csökkenti a Grundfreibetrag

Grundfreibetrag az az adómentes jövedelem, ami minden Németországban adót fizető polgár számára adómentes – ennek összege 2023-ban 10908 euró (2024 11604). Ezt is le kell vonni a nyugdíjasok összjövedelméből. Ezen kívül persze vannak még egyéb, az adóalapot csökkentő összegek – mivel ezek élethelyzettől függően különböznek, ezekre nem térünk ki.

Céges nyugdíj (Betriebsrente) adózása

Ezek a nyugdíjak, mivel aktív éveid alatt nem vagy csak kedvezményes adót kell csak utána fizetni, nyugdíjas korodban az ilyen nyugdíjjövedelem egy bizonyos százaléka hozzáadódik nyugdíjaskori összjövedelmedhez, életkorod függvényében (15-22%) – ez az Ertragsanteil.

Riester, Rürup és egyéb privátnyugdíjak

A Riester-Rentéből származó nyugdíj teljes egészében hozzáadódik az adóalaphoz. A Rürup-Rente ugyanolyan arányban adódik hozzá az összjövedelemhez, mint a törvényes nyugdíj. Az egyéb magánnyugdíjaknál pedig ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a céges nyugdíj esetében.

A lényeg: A nyugdíjasok jövedelme is adóköteles (lehet)

Mindenkinek akkor kell jövedelemadót fizetni, ha az adómentes összegek levonása után megmaradó rész több mint a Grundfreibetrag. Az adózás alapszabályai pedig a nyugdíjasokra is vonatkoznak:

Adóalap = (Nyugdíj)jövedelem mínusz adóalapcsökkentő kedvezmények. Az adókulcs nagysága pedig a jövedelemtől függően sávosan, 14-42% között változik.

Fontos: A nyugdíjasoknak is kell egészségbiztosítást kötni

Az adón kívül a nyugdíjasoknak ugyanúgy kell beteg- és ápolási biztosítást kötniük, mint a még dolgozó polgároknak. A Német Nyugdíjbiztosító tájékoztatása szerint a bruttó nyugdíj mintegy 11 százalékát kell ezekre a biztosításokra költeniük azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek törvényes egészségbiztosításuk van.  

Mi van, ha nyugdíjasként dolgozol?

Feltevődik a kérdés, hogy levonások történnek-e a nyugdjból, ha nyugdíj mellett dolgozol. Ebben a cikkben leírtuk, mennyit vonnak le az adóból, ha nyugdíjasként dolgozol is Németországban, illetve vonnak-e le egyáltalán valamit.


Fontos kiegészítő cikkeink nyugdíjbiztosítás témában

A munkás évek lezárásának szempontjából a nyugdíjkorhatár az egyik legfontosabb kérdés. Az általános érvényű német nyugdíjkorhatár jelenleg 67 év. Ez bizonyos esetekben levonás nélkül, más esetekben a nyugdíjösszeg csökkentése fejében pár évvel előrébb hozható. Ezekről a témákról szól cikkünk: Nyugdíjkorhatár Németországban

A másik fontos tényező az, hogy mekkora nyugdíjra számíthatsz törvényes nyugdíjként Németországban. Ennek van egy képlete és ezt végigszámoltuk számotokra, részletes példákkal. Itt olvashattok erről: Német nyugdíj táblázat

Német nyugdíj külföldön (pl. Magyarországon)

Nekünk magyaroknak van még egy fontos szempont, amikor nyugdíjba megyünk. Sokan gondolunk arra, hogy a német nyugdíjunk odahaza többet ér, mint idekinn. Vajon mik a szabályok a német nyugdíjak külföldre történő folyósításának? Erről itt írtunk: Német nyugdíj külföldre folyósítása

Még többet szeretnél magyar nyelven olvasni a német nyugdíjról? Mi sem egyszerűbb ennél. Ebben a cikkben összegyűjtöttük az összes, ebben a témában írt cikkünket: Német nyugdíj