Ugrás a tartalomra

Lakáshiány Németországban - 30 éve nem látott mértékben szűkült be a kínálat

30 év alatt mintegy 3 millióval csökkent a szociális lakások állománya


A "Soziales Wohnen" (Szociális Lakhatás) nevű szervezet - a bérlők szövetségének (Mieterbund), az építőipari szakszervezet, valamint a szociális és ágazati szövetségeknek az összefogása - szerint idén több mint 700 000 lakás fog hiányozni Németországban. A kezdeményezés most egy 50 milliárd eurós speciális alap létrehozását szorgalmazza a szociális ágazat számára. A szövetségi állam ezzel szemben csupán 14,5 milliárdot irányzott elő szociális lakásépítésre 2026-ig.

A szövetség szerint tavaly csupán körülbelül 20.000 új szociális lakást építettek Németországban – annak ellenére, hogy a szövetségi kormány évente 100 000 új szociális lakás létesítését. Országszerte jelenleg mintegy 1,1 millió szociális lakás van a szövetség szerint. Az 1980-as évek végén ez a szám még négymillió körül volt. Németországban jelenleg több mint tizenegymillió bérlő háztartásnak lenne ún. lakhatási jogosultsági igazolásra (Wohnberechtigungsschein), ezáltal pedig így szociális lakhatásra.

Forrás: tagesschau.de


Lakáshelyzet Németországban [infógrafika]

A német kormány statistikai adatai az ingatlanpiacról, lakáshelyzetről

Kelt: 2017. június 28.

A német kormány Facebook oldalán található infógrafikájában azt állítja, hogy egy "lakásépítési offenszívát" indított az egyre növekedő lakáshiány enyhítésére.
Ezzel azt akarják elérni, hogy a kevés és közepes jövedelmű családok is megfizethető lakáshoz jussanak. Szerintük, ez hosszútávon csak akor valósulhat meg, ha a lakáskínálat megnő.

Az infógrafikából:

- 2016 ban 12%-al növekedett az új lakások száma 2015-höz képest
- 375.000 építési engedély kibocsájtása
- 70%-al több szociális lakás

Célok
- évente 350.000 új lakás 
- büdzsé megháromszorozása: 1,5 milliárd euró a szociális lakások építésére
- építési szüvetkezetek támogatása + olcsóbb beépíthető terület 
- jogi egyszerűsítések

Szerintetek mennyire segítenek ezek a rendelkezések a németországi lakhatási probléma enyhítésére?
 

Forrás: Bundesregierung